Benedek Elek: A vak királyfi

Száll ez a dal a vak királyfirul.
Ott él szegény, hol a narancs virul.
De szép egy ország! Haj, mit ér neki!
Hogy szép, csak hallja, de meg nem nézheti.

A kék égen, nézd, hogy mosolyog a nap!
Amerre jár virágok nyilanak.
Sütkérezik a nap melegén,
De őt magát, haj, nem látja, szegény!

Övé itt minden, minden, ami szép,
Nehéz bú lakja mégis a szivét.
Fel-felsóhajt: mi bús az életem!
Koldussal is cserélne szivesen.

Ám néha, néha, holdas éjjelen,
Az álom-tündér néha megjelen.
Kezét megfogja és ugy vezeti,
Mindent, mi szép, megmutat neki.

Lát mindent, mi van fent, és idelent:
A kék eget s tengert, a végtelent.
Ah! Az áldott nap! És a csillagok!
Az ő kedvére mind szebben ragyog.

A réten millió szép virág,
Nézd, nézd, királyfi, de szép a világ!
Repked körötte pillangó s madár
S azt hiszi, ébren, nem álmodva jár.

Ihol, fa ágán kismadár dalol,
Elveszett párja, Isten tudja, hol.
„Várj, várj, madár!” szól s megáll tétova.
Madarat ő még nem látott soha.

Amire ébren vágyott hasztalan,
Ím, nemcsak látja, keze rajta van.
Oh, mely gyönyör! Ha mindig tartana,
Az országárul de lemondana!

De száll az éj s a tündér is vele…
Csak a királyfi örök éjjele
Nem száll, oh, nem, hiába kél a nap,
Szegény királyfi sötétben marad.

Ragyog a nap, sugarát ráveti.
Mit ér! Mit ér! Sötét éj ez neki.
A nappal: éj, az éj nappala…
Szegény királyfi, de bús a dala…