ELSŐ MESE
Egyszer egy kisfiú elindult a folyópartra. Útközben találkozott egy krokodillal.
- Mutasd meg nekem az utat a folyóhoz - kérlelte a krokodil a kifiút. - Eltévedtem, nem találok haza.
- Hogyisne - felelte rémülten a kisfiú -, hogy aztán a végén bekapj.
- Hova gondolsz? - szabadkozott a krokodil. - Szavamra mondom, nem esik bántódásod, csak kísérj vissza a folyóhoz.
A kisfiú sehogy sem akart ráállni a dologra, igen félt a krokodiltól.
- Ha nem bízol bennem - mézesmázoskodott a krokodil -, hát kötözd össze a lábamat meg a számat.
No, a kisfiú úgy is tett. Hosszú liánnal összekötözte a krokodil négy lábát, erősen átkötötte a száját, aztán fejére vette, és megindult vele a folyóhoz.
Kisvártatva oda is értek. Letette a krokodilt a homokba, és eloldozta.
- Köszönöm a segítséget - hálálkodott a krokodil, de közben sunyin méregette a gyereket.
A kisfiú sarkon fordult, ám ekkor a csalárd állat elkapta.
- Mit akarsz, te hálátlan?! - rémüldözött a gyerek.
- Mit, mit! Én bizony mégiscsak megeszlek - kacagott amaz.
Arra futott éppen a nyúl. Meglátta a szegény gyereket, amint a vízhez cipelte a krokodil.
- Hát veled meg mi történt? - tudakolta a nyúl.
A kisfiú pedig rendre elmesélte, hogyan csapta be a krokodil.
- Összekötöttem a lábát meg a száját, úgy vettem a fejemre - siránkozott a gyerek. - De amint eloldoztam rám vetette magát.
- Összekötözted? - hitetlenkedett a nyúl. - Ugyan hogyan csináltad, mutasd meg!
A krokodil elengedte a kisfiút, mert igen biztos volt a dolgában, hogy úgysem menekülhet tőle. A kisfiú pedig újra összekötözte az álnok állatot.
- No és hogy vitted a fejeden? - kérdezte ámuldozva a nyúl.
- Így ni - felelte a kisfiú, és azzal fölkapta a krokodilt.
- Most már elhiszem, amit mondtál - kacagta a nyúl. - Hát otthon megeszitek-e a krokodilhúst?
- Meg bizony - csodálkozott a kisfiú.
- No, akkor csak vidd haza - bólogatott a nyúl -, hiszen ez a csalárd sunyija nem érdemel jobbat. - Azzal megfordult és szélsebesen eltűnt a bozótban.
A kisfiú pedig megindult hazafelé, fején a zsákmánnyal. Lám, többet ér az okosság az erőnél.
MÁSODIK MESE
Elment egyszer a nyúl a fogolymadárhoz, hogy ravaszságot tanuljon tőle. Mert a fogolyról azt tartották, igen fortélyos madár.
Büszke is volt a tudományára, elhatározta, nehéz próbát mér a nyúlra.
- Első leckének - mondta nagy dölyfösen - hozz a méhektől egy mézzel teli lépet, az elefánttól egy fazék tejet, és fogj egy zsiboja-kígyót.
A nyúl cseppet sem ijedt meg. Fogott három agyagedényt, és útnak indult.
Futott, futott az erdőben, aztán kiért a folyópartra. Éppen ott legelészett egy elefánt a kicsinyével. Odasomfordált a nyúl, és azon törte a fejét, hogy fejhetné ő meg az elefántot.
- Kedves elefánt húgom - szólította meg alázatosan a hatalmas állatot. - Azt mesélik, nem tudod táplálni a kicsinyedet.
- Ostoba szóbeszéd! - horkant föl az elefánt. - Fejd tele az edényedet, és vidd el a tejemet azoknak, akik efféle butaságot fecsegnek.
A nyúl megfejte az elefántot, és már futott is tovább. Körüljárt minden fát, míg csak egy odút nem talált, vadméhek fészkét. Itt is előállt a bevált mesével:
- Kedves méhek, képzeljétek, azt mesélik rólatok, hogy naphosszat csak lustálkodtok, mézet bezzeg nem gyűjtötök.
No, ezt már nem hagyhatták annyiban a hiú méhek.
- Itt ez a mézzel teli lép, tedd az edényedbe, és mutasd meg azoknak, akik efféle butaságot beszélnek.
Nem kellett kétszer mondani a nyúlnak. Kapta a lépet, betette az agyagedénybe, és azzal futott is tovább.
Nézte, kémlelte a bozótost, vajon hol bukkan egy óriáskígyóra: Ott tekergőzött nagy lomhán a zsiboja egy faágon. Több se kellett a nyúlnak,megszólította:
- Kedves zsiboja néném, azt mesélik, nem vagy hosszabb egy nádszálnál.
- Ki meri ezt állítani?! - csattant fel az óriáskígyó. - Vigyél csak oda azokhoz, akik efféle butaságot fecsegnek, hadd mutatom meg nekik magam!
A nyúl meg elővette a harmadik, nagy edényt, a zsiboja engedelmesen beletekeredett. A nyúl jól bezárta a tetejét, aztán liánból hatalmas hálót font, beletette a három agyagfazekat, és húzta maga után.
Csodálkozott is a fogolymadár, amikor fölbukkant a nyúl. Hát még amikor meglátta a három teli edényt.
- Nem szorulsz te több ravaszságra - legyintett elismerően. - Mit taníthatnék én még neked?
Lám, lám, többet ér egy kis kópé nyúl, mint száz hiú állat együttvéve.
/Ford.: Dornbach Mária/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése