Angol mese: Mese az eltévedt kisverébről

A fészekben kikeltek a tojások: öt kis verébfióka tátogott a mamája felé. A verébmama megetette, melengette a kicsinyeit, s mikor nagyobbra nőttek, repülni tanította őket. Az ötödik kisveréb bátrabb és ügyesebb volt, mint valamennyi testvérkéje.

Egy napon repüléslecke közben olyan messzire szállt, hogy nem látta sem a mamáját, sem a testvéreit. Nagyon megijedt a kisveréb, a szárnya elfáradt, már nem is tudott röpülni, csak ugrándozott a vékony lábacskáin. Addig-addig ugrándozott, míg a vadkacsa fészke elé ért.

-      Befogadsz a fészkedbe? – kérdezte a kisveréb.

-      Befogadlak, háp-háp… - mondta a vadkacsa.

-      De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!

-      Akkor nem fogadlak be a fészkembe, háp-háp… - mondta a vadkacsa.

A kisveréb továbbugrált. Találkozott a galambbal, és megkérdezte:

-      Melengetnél-e a szárnyad alatt?

-      Melengetnélek szívesen, kruuú…buk…buruk… - turbékolt a galamb.

-      De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!

-      Akkor nem melengetlek, kruuú..buk…buruk… - mondta a galamb.

A kisveréb továbbugrált. Találkozott a bagollyal.

-      Éhes vagyok, adnál-e nekem enni? – kérdezte.

-      Szívesen adok, uhuuu – huhogott a bagoly.

-      De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip.

-      Akkor nem etetlek meg, uhuuu – mondta a bagoly.

Besötétedett. Hideg lett, a kisveréb félt, fázott, éhezett, s fáradtan ugrándozott egyre tovább, tovább. Ekkor meglátott egy szürke madarat, az is a földön ugrált.

-      Kedves madár – szólította meg a kisveréb a madarat -, befogadnál-e, megetetnél-e engem? Fáradt fióka vagyok, és csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!

-      Befogadlak, megetetlek, melengetlek, én vagyok a mamád! Egész nap kerestelek, hívtalak, csip-csirip!

A verébmama hazavitte fiókáját a fészekbe, megetette, a szárnya alá vette, s ott melengette reggelig.

/Átdolgozta: Bartócz Ilona/