Bíborban fürdik már az égnek alja.
Mámortól reszket már az alkonyat,
A nap korongja bágyadtan halad,
S egy szürke felhő lassan eltakarja.
A fű között egy tücsök ciripel,
Álmosan zúg a fáknak lombozatja, -
Zokogásomat senki meg se hallja
És panaszomra senki sem felel.
De most!...valami jóleső meleg
Simitja végig fájó szívemet,
Szempilláimat csendesen lezárom...
Langy szellő hordja erdőn, réten át
Az estharangok himnuszos dalát
És imádságba halkul zokogásom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése