Dsida Jenő: Hugomhoz

A jó Isten tán nékem is meghallja
Ég felé szálló, gyönge hangomat,
Midőn Teérted fordulok Hozzája...
Hiszen nem kérek Tőle én sokat:
Kérésem csupán egy rövidke mondat
És mégis minden, minden belefér:
Az élet szürke, csapkodó sarában,
Lelked maradjon mindig hófehér!

Ha járva-kelve hallom a világot,
Hazugság minden második szava,-
A szivem fáj, és vágy ébred fel bennem,
Hogy fülem is inkább mitsem hallana:
Egy oly világon vágynék akkor élni,
Mely mindig, mindig igazat beszél: -
E hazudó, e kétszínű világban
Lelked maradjon tiszta, hófehér!

Ha ketten-hárman néha összejönnek,
Miről is folyhat köztük a szó-beszéd?
Egy másik ember lesz az áldozatjuk,
Kinozzák, szúrják, gyilkolják szegényt.
Midőn ezt hallod, fuss, szaladj el onnan,
A szó mielőtt még lelkedhez ér: -
Rágalmat szóró, pletykázó világban
Lelked maradjon mindig tiszta, hófehér!

Van itt is barátság? Nagy ritkán találni
Egymás felé vonzódó lelkeket,
S azoknak is elég egy félreértés,
Egy rágalom - s mindennek vége lett!
Akit szeretsz, ahhoz maradj, maradj hű,
Bocsáss meg néki a bántalmakér',
E durva, rossz, e hűtelen világban
Lelked maradjon mindig hófehér!

És így, hogyha pályádat megfutottad,
Nem jő el érted csontkezű halál,
Ágyad mellett a boldog végórádban
Mosolygó arcu, fényes angyal áll:
Karjába ölel...égbe ugy repültök...
Öröm, boldogság véget ott nem ér...
Az Ur kezébe tűz, mint kis virágot,
Mert az maradtál, tiszta, hófehér!