Egy emlék az mi hozzád fűz csupán.
Ha rád emlékszem néhanap nyugodtan,
Érzem: álomkép voltál, mely után
Valaha vakon, ész nélkül, bután
Meg-megrogyván, vérző-szivvel futottam.
De vannak álmok, érthetetlenek!
Hazudnak egy más, boldogabb világrul!
Érezzük, hogy valóság nem lehet,
És mégis, - hogyha fölébresztenek
Szemünk könnyes lesz, szivünk belefájdul
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése