Nem alamizsnát köszönök
Horpadt mellel, beteg szemek parazsát
Alázatos szegényen földre szórva.
Sárban cammogva, szomorú, elernyedt
Erők roncsából tétlen kart emelve!
Nem alamizsnát köszönök!
Dicsérlek Téged, tavasz Istene,
Rügyek Ura, bimbók vidám
Királya,
Napmosolyú Isten, köszöntelek!
Dicsérlek Téged, újuló Erő,
Letörhetetlen sziklasírt repesztő,
Féket lehántó víg erő, Köszöntelek!
Dicsérlek téged, mert megostoroztál,
Ekéd vasát kemény szivembe vágtad,
Szikla-dacomból porhanyó talaj lett,
Élő mag fézke, élet televénye.
Gőgöm palástját a földre tapostad,
Kivágtad a hiúság gyökerét,
Levetkőztettél önmagam előtt,
Hogy látva- lássam: Ime ez vagyok!
Köszönöm néked szivem újulását:
A munka édes, tiszta gyönyörét,
Az izmot, testem eleven acélját,
Győzelmek titkát, markoló erőt,
Mely kalapácsot és kardot emel
S alátámasztja a magyar eget,
Lelkem acélját inkább köszönöm:
A sziklát, melyet az ütés kicsal,
A visszavágó, hajlékony erőt,
A fényes élt, mely a jövőbe vág
És nem tűr rozsdát, mert nemes acél.
Dicsérlek Téged, győzelmek Ura!
S köszönöm néked a sok diadalt
Az élet apró, lankasztó csatáin:
Hogy legyőztem az önzés ördögét,
A henye álmok színes rongyait
A szent valóság arcáról letéptem,
Hogy jóságbimbók feslettek szívemben,
A tett gyümölcsét termő szép virágok,
Hogy testvért leltem a testvér-magyarban,
S összekovácsolt sorsunk kalapácsa,
Hogy egybeforrott szivek tűzfolyója
Lüktetett a nemzet orjás melle mélyén.
S köszönöm Néked a csengő dalok
Lelket lendítő vidám ritmusát,
A fényt, amely szememben lobog,
A kacagást, mely keblem rengeti.
A mosoly mézét: - mert ez mind erő.
Dicsérlek érte, mert nagy terhemet,
Malomkő-hajtó munkám bús nyügét
Megkönnyíti a szív szent muzsikája.
Köszönöm Néked új hajtásait
Az ezeréves magyar Csonka-fának:
Fiú-rügyeket és leány-bimbókat,
És köszönöm a lelkükben lakó
Szárnyas erőket, izmos vágyakat
Szívünkben búvó száz lehetőséget.
Nem alamizsnát köszönök!
Erők Ura vagy, nem koldusoké.
A végzett munka örök himnusza,
Az eget vívó magyar Ta Deum!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése