Alfred Tennyson: In memoriam

Nyugodt a reggel, semmi zaj,
nyugodtabb búhoz illene,
hervadt lombból a gesztenye
hull-hull, és koppan a talaj.

Nyugodt, mély béke, vár a föld,
a harmatos rekettye-ág,
ökörnyál száll az égen át,
s ezüstbe játszó szála zöld.

Nyugodt, csöndes sík, egyedül,
és őszi kert, a fasoron
népes major, távol torony
a nagy tengerrel elegyül.

Nyugodt, mély béke odafönt,
hulló, piros levelek,
s szivembe, jaj-jaj, csönd remeg,
kétségbeejtő, néma csönd.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/