Benedek Elek: Nyár vége

Ez a vége minden nyárnak:
Unokáink ugy elszállnak,
Mint a vándormadarak.
Borong a ház néma csöndben,
A kertünk is nemkülönben,
Meggyászolják a nyarat.

Volt még tegnap vidám lárma,
S könnyes szemmel bolyong már ma
Nagyanyó és nagyapó.
Ház és kert egy nagy üresség,
Oly ijesztő a csöndesség,
Hogy az ki sem mondható.

Tiz unoka volt még tegnap,
Mind a tiz elrepült egy nap,
Nekünk csak a könny maradt.
Nincsen, aki felviditson,
Öreg szivet megifjitson,
Nem hallunk több víg kacajt.

Mért is van nyár, s hogyha van már,
Ne is lenne egyéb annál,
Maradna meg végtelen.
S miért jönnek ők, ha elmennek,
Mért nem szabad bár csak egyszer
Itt maradni én velem?!

Hacsak egy itt maradt volna,
A lelkünk nem panaszolna,
Eggyel is eljátszanánk.
Mind elmentek, mind itt hagytak.
Bús szivünkről leszakadtak,
Jaj, de árván maradánk.