„Szeretlek,
de ne mondd meg senkinek,
mert vén vagyok,
s az emberek nevetnek.
És mord vagyok.
Oh agg fenyő,
mily istentelen vagy és vakmerő!
Mondd, mit akarsz?
Recsegsz, ha jő a zivatar,
és elszakadsz.
Oh mord vagyok, igen.
Mit képzel az ilyen?
Hogy jönnek nyájasabb napok,
talán egy új tavasz?
Oh mily bolond dolog!
Vagy nem tudod, mi az?
Az élet oly pimasz,
s hiába minden ének,
itt nincsen kegyelem a vénnek.
Akár az Istenség,
maradj hát oly rideg…
S hogy hallottál búgó nevetést
és könnyű szót, amely libeg,
s hogy kezed a szivedre tetted,
mert titkos mosolyát is észrevetted,
ne mondd meg senkinek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése