Lord Alfred Douglas: Az éj kijő a kertből

Az éjjel tiszta levegőjén
nagyhirtelen egy hang rikolt.
Mi ez? Talán a távoli verőfény?
Remeg az ég. Ki volt?
Egy kis madárkát megcsapott a hajnal hűs lehellete,
érezte, száll az éjjel:
(szűz harmatot öntött a gyep zöld bársonyára széjjel,
s nedves lett a hosszú fű és a lóhere),
mostan fehér lábával, meztelen,
merengve, csendesen mén,
szökök a kertből, az utakra csap,
s a sárga búzaföldek végtelenjén
magához öleli a nap.
S Kelet hatalmas, nagy kapuibul
a lánghajú ifjú előpirul,
otthagyva megrakott, dús asztalát,
érces lármával zúg alább:
lova patája csattog,
dübögnek az arany sikátorok,
szekere lángokat fog,
a föld alatta inogva tántorog,
zajongva száll a sok boldog nap-angyal,
és mind ujjonganak.
Az ébredő föld is kiált derűs robajjal:
"Hozsanna, itt a nap! A nap".

/Ford.: Kosztolányi Dezső/