René-Francois Armand Sully Prudhomme: Könyörgés

Ha tudnád, mily magányba élek,
s a bú, a gyász már-már benőtt,
el-elhaladnál, drága lélek,
házam előtt.

Ha tudnád, hogy derül rajongva
szemedtől a borús kedély,
föl-fölfigyelnél, ablakomra
tekintenél.

Ha tudnád, hogy mily enyhe balzsam
a szerelem e bús uton,
leülnél a kapumba lassan,
mint a hugom.

Ha tudnád, hogy nincs hűbb szivemnél,
s szeretlek is, keservesen,
talán belépnél, itt teremnél,
én kedvesem.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/