Fájdalmas-édes csókjuk véget ért.
S mint vihar után a fénylő eresz
még néhány lassú cseppet permetez,
úgy lökte szivük lankadóan a vért.
S mint csokorba kötött virág alélt
széthajló szára pihenést keres,
úgy vált el mellük: de még lángveres
ajkuk egymást keresve összeért.
Lelkük az álmok árjai alatt
világtalan alvás vizén úszott
majd felmerült, s a fényes pillanat
csodás tajtékokat csillogtatott,
míg hirtelen a férfi felriadt,
és elámult, hogy a nő fekszik ott.
/Ford.: Vajda Endre/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése