( Egy párizsi Giorgione-kép)
Vizet, mert fullasztó a dél, - vigyázz,
lassan meríts, - vigyázz, hajolj le ott,
s a kancsó-szájon bugyborgó habot
hallgasd. Csitt! Mindent néma hő igáz
a mélyen túl, beszegve a napot:
s brácsa-húr, melyen vadul cikáz,
zokog: a barna arcokon vitáz
a bú s a kéj, a dal elhallgatott.
Mit néz a lány, míg karcsu fuvola
siklik le biggyedt száján, s oldala
borzong a hűs gyepen mezítlenül?
Ne szólj, mert fölsír. Maradjon talány
és névtelen e pillanat. A lány
ajkán az Örök Élet csókja ül.
/Ford.: Kardos László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése