Szőlőhegyen
a kaszálón
bőven terem
a virágom.
Nem is virág
talán mégse,
inkább a fák
örökmécse.
Zöldfehéren
szemlehúnyva
olyan délben
mint egy urna.
Zárt födéllel
olyan ősi –
még az éjjel
hamvát őrzi.
Vagy mintha így
takargatná
lángját, amíg
süt a nap rá.
Bólog, alszik,
milyen kedves,
idehajlik
a kezemhez.
Darázs is dong,
száll körüle,
keresi, hogy
hol a füle.
Tán azt hiszi,
halványzöldre
mázolt kicsi
parasztbögre,
nappal szirma
a fedője,
csillag ihat
csak belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése