Stéphane Mallarmé: Sóhaj

A lelkem homlokod felé mereng, ahol

ó álmodó leány, egy szeplős ősz honol

s a bolygó égre száll csodálatos szemedből,

akár a mélabús kertből esengenek föl

a tág Azúr felé fehér szökőkutak!

-      A lágy Azúr felé, mely tükröket kutat
s bágyadtan bánatát csillantja lent a vízben,
hol hűs barázdát váj, míg rőt uszálya zizzen,
a széltől fútt avar, s hol minden oly halott,
vonszolja most az ég a sárga nagy napot.

/Ford.: Radnóti Miklós/