Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
ujúl tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong
nyomában. Ismételd…szeretsz…Ki fél,
hogy a rét tulsok virággal veres
s az ég tulsok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz…Hangod ugy zenél
mint ezüst csengő, ujrázva…Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress…
/Ford.: Babits Mihály/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése