Gottfried Keller: Az éjszaka csöndje

Üdv, harmatittas réteken
tündöklő éj! Köszöntelek,
ki játszadozva ringsz a menny
ívén, arany csillagsereg!

Körül az őshegység, akár
éji fohászom, hangtalan,
és messze túl a tengerár
rémlik, ahogy partnak rohan.

Szellők szárnyán nyugat felől
fuvola édes hangja száll,
és keleten az égre tör
a nap halvány sejtelme már.

Tűnődöm: távol, meglehet,
most hal meg egy emberfia -
s most tart győzelmi menetet
a várva várt hős dalia.

De mint a ködlő földi völgy
nagy hallgatása, én olyan
könnyű vagyok, s akár a föld,
olyan jó, olyan szótalan.

Szívem mélyén a maradék
maró sajgás is elcsitul.
Mintha előttem ős nevét
végre kimondaná az Úr.

/Ford.: Lator László/