Nincs egy tenyérnyi zöld e sivatagban,
egy domb, egy rét! Ameddig csak belátom,
bolyong szemem az égett, nagy lapályon,
hol nincs tavasz, csak forró déli nap van.
A folyó árad zordan, lankadatlan,
nem fodrozza se zuhogó, se zátony,
s a nyugvó nap a messze láthatáron
mint egy vakító, izzó torkú katlan.
S e szürke képnek nincs más színe-fénye
itt, hol tikkasztó, perzselő fuvalmak
zúdulnak rá az elszáradt növényre,
csak az, ha börtönéből sárga gallyak
felé tör a gyapot virága végre,
fehér hangjegyéül egy tiszta dalnak.
/Ford.: Lator László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése