Összecsomagol és elmegy
mint titokzatos, tünö vendége
az életnek.
Összecsomagolja kis életét,
fáradt mosolygását,
nyögdécselő szavacskáit,
kinjait, kuka keserveit,
forró homlokát,
parázsló tekintetét,
lázas, cserepesajku éjszakáit,
sőt kalapáló kis szivét
sem felejti el a csomagolásban.
Összecsomagolt mindent
csendben gondosan,
maradéktalanul elviszi
drága, szomoru, szenvedős
életét.
Valaki elmegy a szomszéd szobából
s én fojtottan figyelek,
a dermedt, didergős éjszakában.
A csend torkomra fekszik,
mint csuf, csuszós keze a borzalomnak.
Talán már elment
bucsuszó nélkül, hangtalanul,
mint fehér árnyék,
mely tovasuhan és elillan
a ködös őszi álmodásban.
Talán már elment
és elvitt magával mindent,
legfeljebb fakuló emlékeket
és kérdőjeleket hagyott
az asztalon, az ágyon,
a fiókokban.
Odalopódzom az ajtóhoz
és várom ittlétének
nyöszörgős neszét.
Talán még nem ment el,
talán még holnap is melegiteni fog
ványadtan vergödő kis szivem.
Talán még egy-két napig
melegiteni fog bennünket,
mint hülö, hunyó tüztojás
a kandallóban.
Fázok és félek a néma, üres
hideg téltől,
amikor nem lesz már mosolya,
élete, lakója
a szomszéd szobának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése