Újfalvy Krisztina: Az estvéhez

Leveté a nap nehezit,
Helyt ad neked szép estve!
De ami engem nehezít,
Csak képemre maradj festve.

Az elbágyadott utazó
Hálát mosolyog elődbe,
A kenyérért izzadozó
Téged áldva dűl ölödbe. -

A szenvedő veled nem nyér,
Sőt, inkább kétszer érezi
Mindazt, ami sebéhez ér,
S ezt még nyersebbre vérezi.

Te szép estve, mint jóbarát,
Te hozod meg szabadságom,
Hol kevés, vagy senki sem lát,
S nem gúnyolja komorságom.

Sorsom fekete pecsétje
Ha zár szomorújátékot,
Kedvetlenségim setétje
Ne vessen másra árnyékot.