Ha a lámpa eltört,
porba fúl a sugár:
ha oszolnak a felhők,
a szivárvány is tovaszáll:
lant húrja ha pattant,
édes dala semmibe vész:
ajk csókja ha csattant,
jön utána a gyors feledés.
Mint mécset a szikra
nem él túl, s húrt a zene,
nem zendül a szív, ha
a lelket csend töri le:
csak gyászdala hallik,
mint szél romokon ha fut át,
s tenger ha morajlik
halottért sírva imát.
Fészket mire sző két
szív, a szerelem kiröpül,
s ott hagyja a gyöngét
a multtal egyedül.
Szerelem, ha szégyen,
hogy minden ingatag,
mért kell neked éppen
a szív, a legingatagabb?
Vad láza sodor majd,
mint vihar a varjakat:
hidegen gunyol majd
az ész, mint téli nap:
nem véd puha ketrec,
sas-fészked elrohad,
s csupaszon didereghetsz,
ha hull a levél, s jön a fagy.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése