Feléd suhan e hang, e sóvár röptü, gyöngéd,
mely átszegi az éj késő, fekete csöndjét.
Ágyam mellett borús, magános gyertyaszál
és zengő verseim – hömpölygő, tarka ár,
a vágy patakjai – csobognak, tele véled.
Két szemed fényesen csillogja át az éjet,
és ide mosolyog, s egy hang susog-zizeg:
szeretlek, kedvesem…tied vagyok…tied…
/Ford.: Kardos László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése