Sohasem volt szárnyalóbb még víg kedélyem,
egyre űz-hajt, hogy dalolni kell.
Üdv nekem, hogy megtart mindig jószivében,
dalra hangol kedvességivel.
Mert hatalma már örök,
bánatomat szétoszlatja,
bőven osztva
oly sok örömöt.
Adná Isten, kettőnk ügyét rendbetennem,
víg lennék mindig, elégedett:
vidámságra kényszeríti szívem, testem,
asszony így még nem kényszerített.
Sosem hittem, hogy a víg
szerelem kényszer lehetne:
s most e lecke
móresre tanít.
Ó szerelem, édes tanításod óta
engem egy nő rabbilincsbe vert,
asszonykegyét, mondd néki, rám pazarolja:
ily tanács űzné inségemet.
Két szeme elfogadott,
fénye több akármi szónál,
s bánatom már
eloszladozott.
Milyen öröm nyájas asszonyt udvarolva
szerelmi hálát érdemlenem:
gyakran gyógyir e vigasz fájdalomra
s elsorvad rosszkedvem betegen.
Temetvén rosszkedvemet
jól tudom mélyen szivemben:
a szerelmen
csorba nem esett.
Szerelem, te csurig tölthetsz örömökkel
s örömöt pusztíthat kényszered:
kín és fény a szemünkből miattad tör fel,
csodás játékaid kedveled:
mert legjobb hangulatom
te zavarhatod megint meg:
rabbilincsed
jó és fáj nagyon.
/Ford.: Görgey Gábor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése