Björnson Björnsterne: Az apa

Oeveraas Thordnak hívták és a község leghatalmasabb embere volt. Egy napon ott állott a papa kancelláriájában, kiegyenesedve és ünnepi komolyan.

-      Fiam született – mondá – és azt meg kell keresztelni!

-      Mi legyen a neve?

-      Ami az apámé volt: Finn.

-      És kik lesznek a keresztszülők?

Megnevezte őket, és azok a község legtekintélyesebb emberei és asszonyai voltak, mindnyájan az apa atyafiságából.

-      Van-e még valami mondanivalód? – kérdé a pap és ránézett.

Az ember egy pillanatig hallgatagon állott.

-      Szeretném, ha külön keresztelődne – mondá.

-      Szóval hétköznapon?

-      Jövő szombaton, déli tizenkettőkor.

-      Van-e még valami kívánságod? – kérdé a pap.

-      Más nem jut eszembe.

Az ember forgatta a kalapot kezei közt és menni készült. Most felkelt a pap.

-      Akkor hát fogadd tőlem ezt a kívánságot – mondá -, Thordhoz lépett, kezet fogott vele, szemébe nézett, és szólt: - Adja az Úr, hogy a gyermek áldást hozzon reád!

Eltelt tizenhat esztendő és Thord újból ott állott a pap szobájában.

-      Jó színben vagy Thord – mondá a pap, mert hogy semmi változást nem látott rajta.

-      Nincsen gondom – válaszolta Thord.

A pap hallgatott. Egy idő múlva kérdezte:

-      Mi jóban jöttél?

-      A fiam dolgában. Holnap konfirmál.

-      Derék fiú az.

-      Nem akartam megfizetni a papibért, mielőtt nem tudom, hogy a templomban melyik helyet fogja megkapni holnap.

-      Az első helyet adtam neki.

-      Most már tudom, és itt van a tíz tallér.

-      Akarsz még valamit – kérdé a pap és Thordra pillantott.

-      Semmi egyebet.

Újra eltelt nyolc esztendő és egy napon a pap kancelláriájának csendjét hangos lárma szántotta fel. Emberek jöttek, élükön Thord. Felpillantott a pap és megismerte.

-      Ma este nagy kísérettel jössz.

-      A fiam nevében jövök: feleségül fogja venni Storliden Karent leányát Gudmundot, aki itt áll, íme.

-      A községben az a leggazdagabb lány.

-      Úgy beszélik – válaszolá az ember, és egyik kezével végigsimított a haján.

A pap egy ideig gondolkodva ült: aztán anélkül, hogy valamit is szólott volna, beírta könyvébe a neveket s az emberek aláírták. Thord három tallért tett az asztalra.

-      Nekem csak egy jár – mondta a pap.

-      Tudom, hogy csak annyi jár, de egyetlen gyermekem van – szeretném jól végezni a dolgomat.

A pap erre elvette a pénzt.

-      Most éppen harmadszor állsz itt a fiad dolgában Thord.

-      De most aztán készen is vagyok vele – válaszolta Thord -, bekötötte pénzes zacskóját, elköszönt és ment – az emberek is utána mind nagy lassan.

Két hét múlva apa és fiú csendes időben eveztek a vizen át Storliden felé, hogy ott megbeszéljék a lakodalmat.

-      Az evezőpad nem fekszik jól alattam – mondá a fiú és felállott, hogy megigazítsa. De ebben a pillanatban a deszka, amelyen állott, kicsúszott a lába alól: karjaival maga körül kapott, ijedtében elkiáltotta magát és a vízbe zuhant.

-      Fogd meg az evezőmet! – kiáltott az apja -, felugrott és feléje tartotta. A fiú néhányszor utána kapott, de aztán kezei megmeredtek.

-      Várj, várj! – kiáltott az apja – és feléje evezett. De akkor a fiú hátraborult, hosszú pillantást vetett apjára – és elmerült.

Thord nem akarta elhinni azt, ami történt: a csolnakot megállította, és arra a helyre evezett, ahol a fia elmerült, mintha onnan kellene, hogy kibukkanjon újra. Néhány buborék jött fel a víz mélyéről, aztán még néhány, aztán csak egyetlen nagy, amelyik elpattant – és tükörsima volt újra a tenger.

Három nap és három éjjel látták az emberek az apát amaz hely körül evezhetni: és azalatt sem nem evett, sem nem aludt. A fiát kereste. Harmadik nap reggelén megtalálta és karjaiban vitte a hegyeken keresztül portájára.

Egy kerek esztendő is eltelt ama nap óta. Késő őszi estén hallja a pap, hogy valaki kinn, a tornácon mozgolódik és mintha keresné a kilincset. A pap kinyitotta az ajtót és belépett egy hatalmas, előregörbedt ember. Thord volt. Hosszas hallgatás után Thord megszólalt.

-      Valamit hoztam, amit a szegényeknek szántam: kegyes alapítványt szeretnék tenni, mely fiam nevét viselje.

Felkelt, pénzt tett az asztalra, aztán újra leült. A pap megszámlálta a pénzt.

-      Sok pénz – mondá.

-      Ma adtam el a birtokomat: az árának fele ez a pénz.

Sokáig ült a pap hallgatva: végre szelíd hangon kérdezte:

-      Mihez akarsz most fogni?

-      Valami jobbhoz!

Újból hallgatva ültek egy ideig: Thord a földre nézett, a pap kérdőleg nézte őt: aztán hirtelen megszólalt halk hangon:

-      Úgy gondolom, most már végre áldást hozott a fiú neked.

-      Igen, most már én is tudom ezt – válaszolta Thord -, felpillantott, és két könnycsepp pergett le csendesen az orcáján…