Jean de La Fontaine: A szatír és a vándor

Vad barlangja mély ölében
egy szatír s kölyökhada
levest hörpöl együtt éppen,
száll a hörpölés zaja.

Lágy mohán kuporg halomban
két szülő s a sok gyerek,
szőnyeg nincs, de jó gyomot van,
és az étvágyuk remek.

Vándor tér be szétziláltan,
kinn a zápor rászakadt.
Nem várták, de lám a tálban
egy kis leves még akad.

Kínálták s kínálják újra,
ne vesse meg, bár szerény.
Gémberedett ujját fujja,
melegszik a jövevény.

Majd levest kap a nagy tálbul,
s fujja azt is finoman.
A szatír meg ámul-bámul:
"Mire jó ez, mondd Uram?"

"Attól ujjam melegebb lett,
ettől hűsebb a leves."
S szól a vad:"Egyéb se kellett,
kotródj, más tanyát keress!

Hordd el irhád, meg se fordulj,
nem kaphat itt fedelet
olyan, aki egy szájból fuj
hideget és meleget!"

/Ford.: Radnóti Miklós/