Radnóti Miklós: Táj

Két felhő az égen összecsikordult
s fekete gyöngykoszorúként csapódott
a Tiszára a zápor!

Laposra rémült homlokkal álltak
a fák, köztük vonúlt füstölve át
a napfény s lusta távolon, nevető
bokrok fakadtak a zápor alá.

Engem hozott a szél! kazalos hajam
után megfordúlt tíz fa ütötten és
hét deszkapalánk!

Később lomha állatok jöttek bólintva
a tájra és hátukon pirúlt
a hős nyár: én karom kinyitottam
lobogón és messze röpültem!