Tudor Arghezi: A küldetés

Kardját a gerendából tépte ki
A királyfi még egyszer, utoljára:
A hegyi sárkánnyal megküzdeni
Vele jó íja, bütykös buzogánya.

Magányos volt s zord árnyaktól nehéz,
De erős, mint kit hajt a küldetése,
Földtől és légtől sugallt küldetés,
Amit fölismert, ám nem érti mégse.

A nagyszarvú szörny elé odaállt
A mocsárban, - hasába fúrt a fegyver:
Húsát kardjával hasogatta át:
Méreg s mocsok dőlt ki a zsigerekkel.

Hempergett az óriáskörmű, vad,
Tízfejű kígyóval, körbe keringve:
Azt hitte, már a lelke kiszakad:
Horpadt a pajzsa, véres melle, inge.

Aztán összeroskadt a szörnyeteg,
S fölüvöltött - ma is hangzik a tájban -,
Beléremegtek a kopár hegyek,
S megborzongott a Hold is udvarában.

Az üvöltés sziklákat rengetett,
És megmozdult a rög, zúgott a tenger.
A királyfit jó sorsa védte meg,
S végezte küldetését győzelemmel.

Majd falujába hazaballagott...
S csöndben tervezget, mi legyen elébb meg:
Új itatóvödör, különb, nagyobb -
Vagy tágasabb istálló a tehénnek.

/Ford.: Garai Gábor/