Leszüreteltek, arattak,
a határban őszi csend.
Az üllő s kalapács egyre cseng,
bíbor lomb közt kacagnak.
A sövénynél őszirózsa,
a fehér gyermek arra vár.
Mondd el, holtak vagyunk mi már:
sötétlik a nap korongja.
Piros halacska a tóban:
egy arc magába néz vakon:
esti szél játszik az ablakon,
kéklő orgonaszólam.
Titkos csillagi fények,
csak egyszer lássalak!
Az anya jön, arcán kín s iszonyat:
árnyban rezedák feketéllnek.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése