Úgy tetszett: láttam régholt szentemet,
mint Alkestist, a sír áldozatát,
kit Zeusz fia férjének visszaád,
halálból lépve, halvány-reszketeg.
Lemosva gyermekágyi szennyeket
jött, rajta ős-törvényű tisztaság,
úgy, hogy bíznom kell mindörökkön át:
a mennyben látnom gáttalan lehet.
Lelke színe fehérlett köntösén.
Arcán fátyol: s átsejlett fátyolán
a báj, a vágy, a jóság: ennyi fény
az ő arcáról tündököl csupán.
Már rámhajolt, s jaj, fölriadtam én,
elszállt, s a nap meghozta éjszakám.
/Ford.: Nemes Nagy Ágnes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése