Mihail Dugyin: Mire gondoltam a rozsban?

A rozs illata ó de forró,
kalászba mily szépen szökell!
Szitakötő sír, zúg a dongó,
S tejes rozs közt haladsz te el.

Haladsz a zöld vágaton által,
ahol hőt a kegyelem ont,
kalász kalászt súrol nyakával,
s nem látható a horizont.

Fenn a felhő mint liba lebben.
Lábat száraz fű hurkol át.
Kinyilatkoztatás szemedben
a sötétkék búzavirág.

Éles kalász zöldsárga bajsza
horzsolja néha nyakadat.
Lépéseidre fölriadva
egy fürj előtted átszalad.

S hullámzó hőben fenn a fecskék,
mint mikor golyó záporoz.
Érett lankadtságát a földnek
hogy ontod, júliusi rozs!

Mily fénylő a föld! Mily édes
a levegő! szomjan nyeled.
És nincs bánat. Semmi se kétes.
Nincs, csak az érő rozstömeg.

/Ford.: Kálnoky László/