Megjött a seregély
Messze-messze tájról,
Ki Olaszországból,
Ki Görögországból.
Ugyan mit csinál itt
Kora februárban?
Didereg a vékony
Tavaszi ruhában.
Zúg-búg a zivatar
Sokszor napokon át,
Szegény seregélynek
Hó lepi be tollát.
Miért nincs az árvának
Jó meleg bundája?
Gondolom, mert a szűcs
Nemigen ad rája
. . .
Erdőben, mezőben
Hiába barangol,
Még most a szigorú
Télapó parancsol.
Fúvó havas szélben
Kietlen a tájék,
Még nem jöttek haza
A kis pacsirtáék.
Még nincsen kikerics,
Kékszemű ibolya,
Későn kel fel a Nap,
Fagyos a mosolya.
Még a hóvirág se
Dugta ki a fejét -
Seregély cimbora
Nem találja helyét.
Hasztalan járja be
A legelőt sorra,
Nincs ott ismerőse,
A gulya meg a csorda.
A juhász se őrzi
Domboldalon nyáját,
Próbálgatja otthon
Fűzfafurulyáját.
. . .
Hegyeken, völgyeken,
Pusztákon kalandoz,
Odacsatlakozik
A csóka csapathoz.
Szabad életénél
Nincs egyebe néki...
Az egész világot
Magáénak érzi.
Amerre csak járnak,
Megmutat minden jót:
Csillogó bogarat,
Levélrágó hernyót,
Csigabigát, aki
Hátán hordja házát
S ki-kinyújtogatja
Gyönge szarvacskáját.
Szorgalmas fiai
Könnyedén tanulnak.
Ha nem hiszed pajtás,
Elmehetsz tanúnak.
Nem kell neki súgni,
Sem elől, sem hátul.
Tudja mind könyv nélkül,
Megyen az magátul.
. . .
Ropogós cseresznye
Kedves csemegéjük,
De a gazda sokszor
Le-lecsap közéjük.
Pedig egy-két szemet
Tőlük ne sajnáljon,
Sokat fáradoznak
Hernyólepte fákon.
Nagy sebten a kertből
Mennek tovább újra:
Követik a csordát
Az itató kútra.
Kavarog a csapat,
Mint a por a szélben,
Porfelhőnek látszik
Odafönn a légben.
Egy kanyarulattal
Hirtelen lecsapnak,
Nagy örömére a
Tehénnek, bivalynak.
Ki a hátára ül,
Ki meg a nyakára...
Vadászgatnak ott is
Legyekre, bogárra.
Éjszakára szállást
A mocsártól kérnek,
Susogó nádasban
Mindnyájan elférnek.
Nincs is ennél jobb ágy
Sehol a világon:
Reggelig édesen
Ringanak az nádon.
Egyre melegebb az
Ég aranygolyója:
Fecske, daru megjött,
Kelepel a gólya.
Vadgalamb, gerlice
Regélj nekünk, regélj!
Zeng a dalos határ,
Boldog a seregély.
. . .
Csörög, mint a szarka,
Csicsereg, mint a fecske,
Fütyül, mint a rigó,
Mekeg, mint a kecske.
Kakukkol, rikácsol,
Röfög, ugat, horkol,
Károg, mint a holló,
Turbékol és mormol.
. . .
De, ha a fiókák
Világra születnek:
Vége van egyszerre
A bohó életnek.
Nem barangol többé,
Nem is mórikázik,
Fiaival otthon
Szép szerével játszik.
A tarka pillangót
Hordja nekik bőven,
Csipogva fogadják
A puha bölcsőben.
Altatja, becézi,
Nagy gondja van rájok,
Úgy is élnek azok,
Mint a kis királyok.
Mikor a bölcsőből
Kiszállnak világba,
Kisérgeti őket
Gyöngéden, vigyázva.
Tanítja, oktatja:
Hogy kell fogni lepkét,
Újra magyarázza,
Aki egyet elvét.
Mikor a levelet
Őszi szél sodorja
S panaszosan sír-rí
A pásztorfurulya,
Fölkeresi fészkét
A seregély gyakran,
Búcsúzgatik tőle
Minden nap egy dalban.
Egy fagyos nap aztán
Vándorútnak indul
Mennek, mendegélnek
Messze tengeren túl.
Ki Olaszországba,
Ki Görögországba.
- Jó utat seregély,
Szívem cimborája!.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése