Hasztalanúl biztatsz már engem, csalfa
reménység!
Nem lehetek boldog: keserű lett nékem az
élet!
Ti, kikelet gyönyörű zöldellő rétei! ti,
kis
Kertemben sűrűn kifakadt sokféle virágok,
S kellemes árnyékot tartó fák! adjatok
annak
Ti örömet, kinek a szivét nem erőlteti a
bú,
És kinek a szemeit nem vérzi könyvei árja!
Ah megfosztattam, szivemnek más fele,
tőled,
Chlóe! kihervadtál kertem rózsája, s
örökre!
Gondoltam: te fogod megvigasztalni magános
Bánatimat, ha mikor búsítnák nyugtomat.
Édes
Képzések! hajh! mely keserű gyötrelmeket
adtok!
S meddig kínoztok! Te kies nap! látom
aludni
Inted az elfáradt embert: nem nyughatom én
el.
Menj, majdan ha kijárt útadról
visszajövendesz,
Itt Daphnist vagy sírva fogod, vagy halva
találni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése