Már nem esik. De a sűrű
cserjében még az út bajos.
Minden levél gyémánttüzű
fülönfüggőkkel ingadoz.
A bokrokon ahány a csöpp,
annyi a szivárvány. Libeg,
vakít – a völgyben gőzölög –
még önmagáé a liget.
Tízholdas ékszer kirakat.
Az ember, az állat s madár
rombolja, ha érinti csak.
Nem járja más: a napsugár.
Meg egy kis szél, oly enyhe, hogy
csak a levél leng, nem az ág.
Mily szép volt, arra gondolok,
a szűziség, az ifjúság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése