Az ember él, habár üres a kamra
s a dobozokban semmi élelem.
Életben tart a halálfélelem.
(E nehéz percben ismerek magamra.)
Most sajnálom ( de ezt is lenyelem),
hogy nincs isten, ki gondoljon kínomra
és azok szemét ujjával kinyomja,
kik elnézik, hogy nincsen kenyerem.
Büszke nyomorult voltam én! Ma már
belátom, csak a csökönyös szamár
büszke, mikor szaggatja az ostor,
meg az újonc, ki első ízben posztol,
meg a gyermek, kit dicsér a tanár
és otthon édes meggybefőttet kóstol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése