Adam Mickiewicz: Romantika

Methinks, I see...Where?
In my mind's eyes.

Shakespeare
 

"Figyelj, te drága!"

- Hiába szóltam.

"Nap süt, forró, a házra,

bús csend ölel át, és senki se

moccan:

kezed most merre kapkod?

Kit hív, köszönt a hangod?"

- Hiába szóltam.

Akár egy rideg kőtömb,

oly mozdulatlan ül fönt,

előbb még hosszan körbekémlel,

aztán a könnye omlik,

és életet keres mohó kezével:

zokog, s nevetve szólít:

"Jasenykóm! Téged rejt az éjszaka?

Szeretsz ma is még, holtan!

Kövessél. szép halottam,

ne hallja meg a mostoha!

Az életed elégett! Hallja meg!

De rég, de rég temettelek!

Halott vagy,ó? Iszonytatóan félek!

Nem félek, jöjj, Jasenykó, várlak!

Te vagy? Tiéd az arc, a szem s a

lélek!...

Fehér lepelben látlak!

Fehér, viaszfehér az arcod,

kezed s tested oly hideg,

szivemre tedd az árfagyott szived,

ölelj és csókolj, hallod?...

Nyirkos, ködös világ a sírvilág,

két éve élsz e tájon,

vigyél, vigyél, a földbe hát,

már más világra vágyom.

Kegyetlen úr az ember,

könnyemre gúnyolódnak,

nehéz beszélnem rólad:

nem látlak földi szemmel.

Nappalra várlak...Álom vagy talán?

Nem, nem...karomba fekszel.

Jasenykóm, ó, ne még, ne tűnj el,

ne menj, ne menj ily korán.

Ó, Istenem, kakas rikolt,

szobám a hajnal ostromolja,

ne tűnj, a fény a lámpa volt...

Elmúlt a boldog óra!"

Holt kedvesével suttog igy a lány,

kiált és fut, de földre rogy.

A zaj, a jaj, a fájdalom nyomán

szomszédok gyűlnek össze ott.

"Egy miatyánkot! - könyörög szegény. -

Jasenykó lelke itt bolyong.

Marúsájához vágyik - itt vagyok,

szeret szegény, a szép legény!"

Jajong a lány, s hiszem, hogy mindez így van,

s imámban őt az égiekre bíztam.

"Figyelj, leányom! - így kiált egy agg,

s a csődülethez szónokol: -

Föltettem, lám, az ókuláromat,

de senki lélek nincs sehol.

Ilyet kovács kovácsol össze csak,

ez vodkagőzös szóbeszéd,

fecseg szegényke sült bolondokat,

tinéktek, mafla csőcselék!"

"A lányka érez - válaszoltam csöndben -,

a nép hitét is ismerem,

a hit, az érzés becsesebb előttem,

mint száz oktondi pápaszem.

A holt igazság nékem ismeretlen,

inkább figyeld az egyszerü csodákat,

a csillagot ne lesd porszemekben,

ki más szivébe néz, az messze láthat."

/Ford.: Tarbay Ede/