I
Érzéki mámor volt szerelmed,
Mely elvakítá agyadat,
Ittas valál gyönyörtől, kéjtől,
Mikor eldobtad magadat.
Hitted: szeretsz, pedig nem úgy volt,
Nagyon csalódtál angyalom.
Téged megejtett véred átka,
Engem pedig a szánalom.
II
Elbúcsúzánk...- Te jobbra mentél,
Engem a balsors balra vitt.
Éreztem lázas ölelésed
És részegítő csókjaid.
S ekkor megtudtam, hogy szeretlek
S hogy nem lehetsz többé enyém
S hogy boldogságom mindörökre
Könnyelműn eljátszottam én.
III
Az volt bajunk, hogy egymást meg nem
értők,
Én szenvedélyes voltam, te nyugodt:
Az volt bajunk, hogy forró csókjaimra
Csókkal felelni ajkad nem tudott.
S ha néha izzó vágyban égve mégis
Ajkamra forrasztottad ajkadat,
A láz, a láng csak testedet gyötörte,
A szíved mindig jéghideg maradt!
IV
Tavasz vala...ezernyi kis virágnak
Kelyhéből ömlött illatár reánk.
Szerelmesen suttogtak a faágak,
S mi mindketten oly boldogok valánk.
S hogy jött a tél...csupasz lett a fa
lombja
És elhullatott minden levelet,
A hólepel, mely a tájat bevonta
Szerelmünknek is szemfödője lett.
V
Permetező eső áztatja a fákat,
Hűtlen kis angyalom, meghalok utánad.
Meghalok utánad, s majd ha eltemetnek,
Alacsony síromhoz rózsafát ültetnek.
Kihajt majd a rózsa, bimbó lesz az ágon
S eszedbe fog jutni boldogtalanságom.
Megdobban a kőszív hideg kebeledben,
Eljössz a síromhoz megsiratni engem.
Leborulsz a hantra, átfonod fejfámat,
Úgyis csak miattad ölt el a búbánat.
Nem átkozlak érte, nem vádollak érte,
Minden lépésedet áldásom kisérje.
Légy oly boldog azzal, kinek szived adtad,
Amily boldogtalan én lettem miattad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése