Eső, dicsérlek alázattal ázva,
mint meghajtott füszállal a mezők,
s mint fák alatt, kalapjukat lerázva,
kezük kinyújtva, a szántó-vetők.
Valami omló, hulló vágyat érzek,
szétporlani langy cseppjeid alatt,
hogy mint a párolgó kék messzeségek
rögei - sejtjeim úgy igyanak.
Kitárulni, mint szomjazó barázdák,
mélyen az új fogamzó magvakig,
hogy a csirákig, gyökerekig járj át,
s mindent befogadóvá porhanyíts.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése