Kinek nyúlfarknyi a reménye
S többé se kér se vár sokat:
A multban él, ez ócska lom közt
Tesz-vesz, keresgél, rakogat.
Emlékeimmel ilykor én is,
- Mint rongya közt egy vén szipó -
Elbibelődöm: ilyen emlék
Ama fentírt vándor cipó.
A tékozló fiú regéjét
Sokan csináltuk újra már:
Én nem vagyont, kincset pazarlék,
(Apámnak is lett volna bár!)
Hanem jövendőt, biztos állást,
Meg ami erre útnyitó,
Légvárak-, ábránd- s délibábért...
Tanulság: egy vándor cipó.
Hogy aztán a goromba élet
Jeges zuhannyal önte le:
"Megyek - kiáltám - vészes út ez,
Vissza megint bölcsőm fele!"
Ma fizetés-nap: húsz forintra
Jut húsz krajcár "proporció":
Harminc gyalog mérföldre abból
Kifutja...egy vándor cipó.
Mondám s tevém? - a dél-ebéd már
A nagy országuton lele:
Sebaj! kinek hátán a háza
És kebelén a kenyere.
De majd az estve!...hátha rablók...
Eh! nincs velem sok földi jó:
Egy zsebkendőbe minden elfért:
A gárdrob és vándor cipó.
Egy bot talán jó volna mégis -
Ahol egy tört "lógó" darab!
Ettől ugyan valódi medve
Nem fél, de képzelt megszalad.
Most éjszakára fel, a "bércnek"!
Előttem rónaszéki só
Megy sok szekéren: biztosabb már
A vándor és vándor cipó.
Kérdik: ki és mi? hova mászkál?
Hang csúfos, a nyelv idegen:
Szepeg biz ő, s azt mondja: dászkál,
Most hazaindult betegen.
Bükkös tetőre éjjel kifognak,
Pór-ék: megöklel, mint tinó:
De tűznél, mit kazalba raknak,
Jólesik a vándor cipó.
Hűs hajnalon ( még mind üressen
Lógtak ki a járom-szegek)
Bucsút köhintve, megiramlva -
S a késő hajnalig, megyek.
Ott száraz ágból, korcsma végin,
Lombsátor a közös "ivó":
Ott deszka-pad lapít deszkává,
S párnám csak a vándor cipó.
Hanem a szép táj bűvöl így is.
Oh, ifju könnyedvérüség!
Ím ott dűlőnkint a hegyoldal
Hamar-szivárvány színben ég:
Lent, sziklavölgyben, fakupával
Csurgó kinál, oly csábító!
Az útas keble megtelik...de
Bezzeg fogy a vándor cipó!
Bérc elmaradt: tölgyes lapályon
Visz útam, napja már negyed:
Tölgy sincs azontúl, - visszanézve
Látom csak a kéklő hegyet.
Posványban, mint lomha sertés,
Ferdőzik az ecsedi tó:
Rekkent a hév nap, útas izzad,
Bár könnyű a vándor cipó.
Egy híd megől hajdú behajszol,
Gazdája kérdi: "Útlevél?"
Az nincs bizony, - de iskolából
Van bizonyitvány, még kevély.
Az isten áldja! elbocsátott,
Lévén maga, mint neve: Jó:
Így szabadult a "fogdmeg-eddmeg"
Körmébül vándor és cipó.
Égő homokban, itt a "város", -
Amott a nagy kollégyiom
Hátall ki, mint szamár a nyájból:
Maradj te, zárt paradicsom!
Hogy szem ne lásson, félre csaptam
Egy útcán ( neve is "Csapó"):
Pénz nincs, kerűlöm a
"kenyér-sort":
Pedig hol a vándor cipó!?...
Az elfogyott, erőm is elfogy:
Már útban egy egész hetem: -
Itt pap lakik, tán könyörül is:
Bezörgetek - nem tűrhetem!
Elborzadék...ha rám rivallna:
"Pusztulj csavargó, naplopó!"
S lekaptam újjom' a kilincsről:
"Adj lelket még, vándor cipó!"
Elérem végre a szülőhont,
Fedd és gunyol rokon, barát.
Csak egy nem: az anyai szívnek
Érzem üdítő sugarát.
Ezt nem felejtém soha, ámbár
Lettem suhancból nagyapó,
Ezért méltattalak dalomra
Téged, szerény vándor cipó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése