Google+ Followers

2015. április 20., hétfő

Fekete István: Kökény


Árokparton, poros útszélen,
zölden a nyárban és kéken a télben,
lapulva nézi a világot,
őrzi a fészket és önmagát,
ingyen egy levelet oda nem ád,
sem vesszőt, sem virágot.

Szúr, amíg él, nem dísznövény,
gébicsek laknak bokra ölén.
Ágán a gébics leskel, vigyáz,
hajnalban már kiül az ágra,
lecsap minden árva bogárra,
s a tücsök tovább nem citeráz.

Ilyen az élet, bólint a kökény,
néha édes, de néha kemény,
ámbár tücsök is van elég.
Tavasszal nekem is volt virágom,
most bogyókkal teli minden ágam,
s majd meghalok a hóban.

Többet nem szólt, mert vándor jön arra,
fáradtan zökken le a partra,
nyomában a déli álom.
Alszik az ember, alszik a kökény,
a fiókák a fészek ölén,
s a gébics őrködik az ágon.


/Forrás: F.I., Tarka rét/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5