Google+ Followers

2015. április 29., szerda

Heltai Jenő: Csillag


És együtt ültünk némán, önfeledten,
Zúgó akácok alján mindaketten,
Fehér virágok hullottak reánk.
S nézvén merengve, mely ott fönn ragyog,
A millió fényes kis csillagot,
Oly szépet álmodánk.

S ahogy ott ültünk egymást átkarolva,
Halk zizzenéssel az akácfa lombja
Fülünkbe súgta:"csak szeressetek!
A sors mogorva, szívtelen, siket
És mig a csókokat kimélitek,
Jéggé fagy szívetek!"

S hogy fölnéztünk a fényes csillagokra,
Ajkad fülembe halkan ezt susogta:
"Ne válasszunk magunknak csillagot,
Mely megmaradjon örökös tanúnak,
Ha te reám unsz, vagy ha én megunlak
S a szívünk megfagyott?"

Csillagsugáros enyhe, nyári este...
Míg két szemed a csillagot kereste,
Lezártam édes csókkal ajkadat:
"A mi szerelmünk porrá sohse válik,
Szeretni fogjuk egymást mindhalálig,
Míg szívünk megszakad!"

Ha ifjuságunk mindörökre eltünt,
Ezt a mi tenger, végtelen szerelmünk
Nem éli senki túl,
S a temetőben ciprusok övezte
Elhagyatott sirunkra, fényevesztve

A csillag is lehull.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5