Kondulnak, kongatnak az órák…
Nem fog az álom, heverészek.
Ezüst harang üt negyedórát,
egy öblösebb bronz meg egészet.
Régfújt versek zsongnak szivemben:
kegyetlen Flórák, holt Lenórák,
s pillámra egy-egy könny kirebben –
Kondulnak, kongatnak az órák.
Kondulnak, kongatnak az órák…
Mit kérdeznek, mire felelnek?
Mért fájnak rímek, metafórák,
halott költők, halott szerelmek?
Kóbor kis ösvény, lomb, meleg pást…
Eszembe jutnak régi órák.
Ó, akkor még szerettük egymást!
Kondulnak, kongatnak az órák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése