Christine de Pisan: Mártíromságra hagyott itt örökre

Mártíromságra hagyott itt örökre
e búval teli földi sivatagba
édes barátom, aki csak örömre
késztette szívem, sohasem haragra.
Holtával ezért súlyos gyász nyomasztja
csüggedt szívem, mit tép oly fájdalom,
hogy éjjel-nappal holtát siratom.

Ó, mit tehetek róla, hogyha nyögve,
sóhajtva sírok, ez tán csoda volna?
Hiszen ha szívem emlékszik tűnődve,
mint élt mellette gondtalan csapongva
gyermekkorától és ifjúságától fogva,
akkor úgy kényszerít a fájdalom,
hogy éjjel-nappal holtát siratom.

Párom nélkül maradtam, mint a gerle,
ki nem zöld ágra száll, hanem kopaszra,
vagy bárány, kit az ordas épp lenyelne,
s megrémül, ha pásztora odahagyja,
így élek szorongásban elhagyatva
páromtól, kiért gyötör fájdalom,
hogy éjjel-nappal holtát siratom.

/Ford.: Károlyi Amy/