Megszegett sok esküvésed
egyszer ártott volna csak:
egy fogad lett volna barnább
egy kis ujjod körme vak:
elhinném: de valahány új
csalfasággal terheled:
tündöklőbben támad, ifjak
köz bajára, szép fejed.
Még javadra vál, hamisan
hívni holt szülőd porát,
az örök istent, s az éjnek
néma csillagtáborát.
Maga Vénusz már kacagja,
a nimfák is együgyűn:
kacag Ámor, fenve lángzó
nyilát véres köszörűn.
Minden ifju néked serdül,
néked nő új szolgahad:
s a régi – szidja jármod:
s fenyegetve – ott marad.
Félti anya kis legényét,
félti tőled fukar ősz,
s férjét új ara, szegény, hogy
bájkörödben elidőz.
/Ford.: Arany János/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése