Simon István: Hóvirágok

Erdőszélen látszik a hó még,
ezt nem tudták elvinni a
láthatatlan, aranyos kordék,
itt kell hát elsorvadnia.

Villog a roskadt hó - és minden,
érzem, mégis tavaszba lát.
Nézd, itt fönn az avas gerincen
kis zöld száron fehér palást.

Egy, kettő...aztán egyre több jön,
tódul a hóvirág elénk.
Nézem őket a sáros földön,
mint valami szép tüneményt.

Kis Prometheuszok a sziklán,
elhozták mégis a tüzet.
Velük - bár tépi őket hitvány
keselyű szél - tavasz üzent.

Éjjel a telihold fagyot hoz,
nappal hideg az égi kék...
Ide szegődtetek a sorshoz?
Nem kérdezem meg, hogy miért.

Később tavasz ragyogna rátok,
hol minden gaz s virág kikel,
de ti tudjátok, hóvirágok:
valakinek kezdeni kell.