Google+ Followers

2015. május 13., szerda

Váci Mihály: Pacsirta-vágy


Ég felé, szállni hív engem
ez a mély-sóhajú reggel!
Érzem, mint a nagy sereggel
dróton ülő fecskeraj:
nagy szárnyra kell kerekednem.

Nem én mennék, nem én szállnék,
de országos messzeségben
szárnyak bomlanak az égbe,
és magával felemel
egy egész repeső tájék.

Mindenki magasba szállna,
nem messze, csak fel az égre,
csak egy merész körözésre
fenn a láthatár felett:
egyetlen szép szárnycsapásra!

Nem a vándor-madár vágya,
pacsirta vágya ez bennünk:
fészkek felé emelkedjünk
s új vetésű föld felett
lebegjünk a napsugárban!

Nem elszállni, csak belátni
- legalább csak egyszer! - végig
földünket, min lassan érik
már kalászhányó vetés,
- s boldogan visszaszállnánk mi!

Ki tudna innen elmenni,
hol a költöző madár is
már mindig tovább marad:
fénylőbb éghajlatokat
érez messziről derengni.

Ó, majd jusson eszetekbe!
eljön az idő: - a fecske
felszáll ősszel nagy rajokban,
s csapong, sír, mint soha még,
- s visszaszáll a házereszre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5