Át egy század éven
Nőtt a kőris szépen,
Növekedett zölden a lombja:
Kerek dombok fölött,
Nyírfák, nyárfák között
Csúcsát soha meg nem hajtotta.
Viharok cibálták -
Villámok csodálták,
Magasból nézett a világra:
Csillagok fényében,
Fehérszemű éjben
Szerelmet susogott az ága.
Koronája alatt
Gyökere megfakadt,
Vesszőcskén kipattant a hajtás:
Kibomló ágakkal,
Éjszaka és nappal
Örömet ringált a virrasztás.
Nem nézett más fákra,
Nem gondolt magára,
Mert mind csak fiát gondozta:
Még a szellőtől is
Óvta őt a kőris,
Regéket borzongott a lombja.
Lágy szelek szállását,
Fönn a koronáját
Bőterebélyesen kibontja -
Megroppan a kőris,
Erőtlen lesz ő is,
Megfonnyad, kopaszul a lombja.
Jön az ember, itt van,
Éles fejsze villan,
Hogy azt a kőrisfát kidöntse:
A fiatal fának
Remegett az ága,
De tovább virított a zöldje.
A kőrist deszkára
Éles fűrész vágja,
Mert kell a koporsó a vénnek:
Az ember a fából
Bölcsőket is ácsol,
Fiának anyja mond meséket.
Fut, suhan az idő,
Ellebeg a bölcső
Hullámzó hangjain a dalnak:
"Nőj, kicsi szépségem,
Mint a kőris szépen,
Zöldellő ölén a tavasznak."
/Ford.: Kovács István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése