Google+ Followers

2015. július 30., csütörtök

Sipos Gyula: Elégia egy somogyi vadkörtefához



Jaj, nékem az a legszebb, mégiscsak az a legszebb,
az a vadkörtefa, a félig lombjavesztett,
áll a legelő szélén, áll a tűnő időben,
nyája nélküli pásztor, szikár magános őrszem,
üszkös fekete ágak, fészket nem rejtő ágak,
úti pihentetői tovaszálló madárnak,
makacsul még a kék ég táblája felé nyúlnak,
s nem írnak, nem törölnek ezek a görcsös ujjak,
nem élnek, el sem múlnak, nem írnak, nem törölnek,
mondják a mondhatatlant, a minden szónál többet.
Ősz van, kései ősz van, fanyar-édes ízekkel
borzongató vizében fürdet a hűvös reggel,
a nap heve is enyhül, fáradt mosolya van csak,
éjszaka mellig ködben állnak a szénakazlak.
Ősz van, kései ősz van, tudom, elmúlik minden,
elmúlik ez a perc is, hogy az új megszülessen.
Szerelem teljessége! honnan támad e bánat,
hogy jajszót mondunk néked és jajszót a halálnak.
Nőnek még fák meg erdők, tölgyek, platánok, hársak,
nékem már ez marad meg örökre óriásnak,
ez a vadkörtefa, a félig lombjavesztett,
jaj, nékem ez a legszebb, mégiscsak ez a legszebb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5