Az ég síkján félelmes fehérség,
a föld sötét gránit, hallgat,
nem villant fel semmi jelt a térség
a kiszikkadt, száraz hold alatt.
Női hang rekedt, szilaj hivása.
Nem dalol - kiált, kiált.
Fölöttem a nyír fekete sátra
nem rezdíti egyetlen galyát.
Talán azért csókoltalak téged,
gyötrődtem utánad, vártalak,
hogy most nyugodt, fáradt és kiégett
emlékemben megtagadjalak.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése