A tenger csupa mohó hími éhség,
csípőd körül, mint szarvasbika bőg,
s mint roppant kar, óvón ölel a föld
sötét szegélye. Bús, opálos fény ég
szemed hártyáján, hajadon – s e tört
csillámok közt, mint csillagos
fehérség
őrzöd a haló esték fényességét,
mely soká ring a víztükör fölött.
Akár a melled, lüktető ütemmel
duzzad egyetlen hullámmá a tenger,
magához ránt egy párductáncu forgón
s morgó, garázda szavakkal becéz,
s hogy finom combjaid közé hatoljon,
hegyesre mered habja, mint a kés.
/Ford.: Timár György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése